Való világ 7 és Belevalóvilág

VV Zsuzsa az első párbajozó

Ez esetben a nézők többsége egyetértett a villalakókkal, Zsuzsa lett a kiválasztott. Kemény volt az adás, Lilu szokásához híven majdnem neki állt veszekedni Zsuval. Ez mellett mindenkit folyamatosan minősített, és helyrerakott. Én úgy gondolom egy tapasztalt műsorvezető maradjon pártatlan, és ne okoskodjon, ha már plussz pénzt nem kap érte. 

Visszatérve a kiválasztásra, Zsuzsa kapott 8 jelet, a 11ből, ami nagyon sok. Abból 5 megbeszélés alapján (pakoljuk rá Zsuzsára, és áldozzuk fel Renit címmel). Az ötös szövetségből senki se veszi észre, hogy az igazi taktikus és manipulátor az Maci, szegény Zsuzsa meg csak egy áldozat.

VV Reni, aki szerintem tudja mikor sírjon taktikából és mikor nem (példa: Maci átállt a Fehér csapathoz, ennél nagyobb mű bőgést még nem láttam, látszik színésznő), csak 2 jelet kapott, az egyik Zsuzsától a másik Danitól, ami szerintem jogos, és több villalakót is zavar Reni sunnyogása (például Edinát, aki ezt egyszer a riport szobában el is mondta), de nyilván mindenkinek sokkal egyszerűbb arra tenni menekülés képp, akiről tudják, hogy mindenki rá fogja rakni.

Kevés az őszinte ember bent és erre most kellett rájönniük a villalakóknak (leginkább Zsunak), mivel olyan nincs, hogy valakit egy jellel erősítek, maximum segítem a kiesésre, az álmai megfosztásától. 

Akit az egyetlen őszinte embernek tartok bent az egyenlőre Robin, mivel Fanni szemébe, mondta azt amit, sokan még csak nem is mernek. Úgy gondolom, több villalakót is idegesít, az amilyen lekezelő módon beszél a villatársaival, csak jobban tartanak tőle mint Zsuzsától. Dóri jele Lacira pedig teljesen érthető.

Tehát nagyon remélem, hogy Zsuzsa tér vissza a villába győztesként. Sajnálom, hogy mint szerkesztő állást foglaltam, de nagyon nehéz nem állást foglalni ilyen szituációnál.

 
Új hírek

VV Zsuzsa megy párbajra, egy durva kiválasztás után

VV MACI AKCIÓBA LENDÜLT

VV FANNI ÚJRA RIBANCKODIK 16+

ELŐZETES: VV Dani: "Minimálisan lek*rvázott"

VV MACI ÉS DÓRI SMÁROL

VV DANI ÉS DÓRI CSÓKJA

Belevalóvilág új műsorvezetőkkel

Kimaradt: RUHASZEX a villában

VV Robin az új villalakó

VV Dávidot kiszavazták

Még több hír>>

 
Facebook

 

 


Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal